Felelősségvállalás

Felelősségvállalás – társadalmi felelősség 

Vitaindító

A vitaindító előadás elhangzott a Jászi Oszkár Páholyban 2011.09.14.-én.

Bevezető

Pontosan száz évvel ezelőtt választották meg páholyunk névadóját, Jászi Oszkárt az akkori Martinovics Páholy főmesterévé. 1911-ben, székfoglaló beszédében azt mondta:

„eszmeterjesztő munkánk koronájának azt tartanám, ha egy modern, okos és becsületes magyar történelmet adhatnánk a magyar polgárság és a nép kezébe. Oly történelmet, amely semmiféle párt, vagy iskola szolgálatába nem állva, egyszerűen a modern, szociológiai tudás fáklyájával rávilágítana a katedrai bornírtság és a szellemi lakájság arra a sötét vadonjára, melyet történetírásnak nevezünk. Oly történelmet, amely nem politikai vitairat vagy propagandisztikus adattár akar lenni, hanem, amely szenvedelem nélkül tárja fel a történelem kettős folyamatának: a háborúnak és a kultúrának, az államnak és a munkának kölcsönhatásait és eredményeit”.

A legnagyobb sajnálatunkra az idézett mondatok helytállóak ma is. Talán nem ment előbbre a történelem kereke az elmúlt száz esztendőben? A válasz egyértelmű: a történelem kereke forgott, s előbbre is ment, hazánk társadalma fejlődött. A feudális társadalomból felfejlődtünk a kapitalista társadalom keretei közé, igaz egy közjátékkal fűszerezve, a szocialista társadalmi fejlődés buktatóin át. Akkor mégis mi lehet a válasz arra a kérdésre, hogy miért aktuálisak a Jászi által elmondott akkori gondolatok?

Talán azért, mert a magyar társadalom fejlődése során átélt, szocialistának nevezett kitérő után társadalmunk számos tagja, zavarodottságában nem ismeri fel a társadalmi fejlődés lehetőségeit, állomásait.
Ezért fordulhat elő a következő helyzet: Mai társadalmunk számos ponton, a kapitalizmus körülményei között még mindig feudális gondolkodásmódú, ezzel egyidejűleg szocialista elvárásokkal rendelkezik.
Egy példa erre a szemléletmódra az egészségügy huszonegyedik századi helyzete Magyarországon: A hazai orvostársadalom egyértelműen feudális alapokon a tekintélyelvek alapján működik, természetesen kapitalista – piaci - körülmények között, azonban a társadalom elvárásai a szocializmus eszméinek megfelelők. Az elvárások szerint, az egészségügy legyen továbbra is mindenki számára ingyenesen elérhető, de a kórházak működjenek úgy, mint a nyereségorientált vállalatok, mindezt egy rendkívül hierarhizált – főnök, beosztott – alá, fölérendeltségi rendszerben, ahol csak a főnöknek, a professzornak lehet igaza.

Lássuk be, manapság, társadalmunk néhány csoportjának kifejezett szándéka a történelem kerekének visszapörgetése a huszadik század első felének állapotaihoz. Ezek az erők a huszonegyedik század Magyarországán részben nem a Jászi által modernnek nevezett magyar polgárságot kívánják fejleszteni, hanem vissza kívánnak térni a múlt századi, mára már elavult felfogás keretei közé.
Másrészt pedig ismét alkalmazzák a huszadik század közepén ismert és használt, demokratikusnak éppen nem mondható elvet: a személyi kultuszt és a hozzá tapadó kommunikációs technikát, az egyirányú kommunikációt, az agitációs propagandát.

S itt vetődnek fel azok a kérdések, amelyek páholyunk éves témájához kapcsolódnak:
Kinek van ebben a kérdésben felelőssége?
Érzékelhető, kitapintható a társadalom vezetőinek, csoportjainak, vagy akár az egész társadalomnak a felelőssége?
S, mielőtt erre a kérdésre keresnénk a választ, tisztázni kell, hogy mit is jelentenek a kérdésben szereplő kifejezések: Mit jelent a társadalom? Mit jelent a felelősség, a felelősségvállalás?




Felelősség, a felelősségvállalás

A Webster szótár szerint a „felelős” kifejezés jelent egyrészről minőséget és állapotot. Másrészről a felelős egyben erkölcsi, vagy mentális, illetve jogi kategória, amelynek következménye az elszámoltathatóság, alapja a megbízhatóság és a szavahihetőség.

A magyar értelmező szótár is hasonló alapelvek szerint fogalmazza meg a kifejezés értelmét. E szerint „felelősséggel tartozó az a személy, akit egy személy vagy dolog irányításával, felügyeletével bíztak meg, és ezt a megbízást - akár kimondva, akár kimondatlanul, a helyzete, beosztása miatt - elfogadta. Így számon kérhető lett azzal a dologgal kapcsolatban, mert a megbízás által felvállalta az okozó szerepét fölötte.”

Magam egy kicsit egyszerűbben szeretném megfogalmazni a felelősség kérdését:
Felelős az, aki nem hárítja át másra, aki tudatosan vállalja, elveiből, erkölcsi felfogásából fakadó döntése, ítélete, cselekedete, tette, magatartása, viselkedése következményét.

A következő kifejezés, amelyik értelmezést igényel az a társadalom. A társadalom hétköznapi értelemben olyan embercsoportokat jelöl, ahol a csoport(ok) tagjai közös érdeklődésük, ismertetőjeleik, viszonyrendszerük, intézményeik és kultúrájuk alapján különböznek, elkülönülnek egymástól.
Az értelmezésekből egyértelműen az következik, hogy a társadalmi felelősségvállalás jelentése egyszerűen leírható: A társadalmi felelősség-vállalás, amikor a társadalomban sajátos helyzetük alapján elkülönült embercsoportok tudatosan vállalják fel döntéseik, cselekedeteik következményeit.

Felmerül a kérdés: ha a kifejezést megfordítjuk, és azt mondjuk felelős társadalom, akkor is igaz az előbbi állítás? A válasz akkor sem bonyolultabb:
A felelős társadalom alapvető jellemzője, hogy a sajátos helyzetük alapján elkülönült embercsoportoknak és a csoportokat alkotó egyéneknek tudatosan kell döntéseket hozni, azonban ehhez elengedhetetlenül szükségük van a tényszerű tájékoztatásra és a folyamatos információcserére, mivel a következmények nemcsak egyéniek, de kollektívek is lesznek.

Természetesen nem minden egyén és embercsoport gondolkozik tudatosan, felelősségteljesen. Gondoljunk csak a „hiszékenynek”, esetleg „birkának”, vagy finomabban fogalmazva „követőnek” jellemzett népcsoportokra, amelyeknek néhány tipikus jellemzője közismert: Pl. "döntsön helyettem más", „az állam majd megmondja, hogy mit tegyek”, „a társadalmat, az államot amúgy sem tudom befolyásolni”, „az én egyéni döntésem amúgy sem ér semmit”, s sorolhatnánk még a jellemzőket.

Manapság Magyarországon az egyik kommunikációs slágertéma a CSR – a Corporate Social Responsibility, avagy a szervezetek társadalmi felelősségvállalása témája. Időnként vagy rossz fordításban találkozhatunk a témával (vállalatok társadalmi felelősségvállalása), vagy hibás értelmezésben.
A negatív példák közül is kiemelkedik annak az Interneten közzétett kutatásnak néhány adata, amely a 100 legnagyobb magyar árbevételű cég CSR tevékenységét vizsgálta. E szerint például a megvizsgált cégek közül egyetlen egynek sincsen interaktív honlapja, 16-nak nincsen még magyar nyelvű honlapja sem, és összesen 47-nek szerepel a lapon az e-mail címe, telefonszáma. Csupán két cég honlapja rendelkezik vakbarát verzióval! Ezek után nem is lehet azon csodálkozni, hogy nincsen CSR tevékenységük sem.


Szervezetek társadalmi felelősségvállalása


Le kell szögeznünk, hogy szoros, elválaszthatatlan kapcsolatban áll egymással, a szervezetek CSR szemléletmódja és annak kommunikációjának megszervezése, valamint a kapcsolatépítés a szervezet és annak belső és külső környezete között. Tehát a CSR és annak kommunikációja, a szervezeti belső és külső public relations funkció részeként épül be a szervezetek stratégiájába, életébe.
A szervezetek társadalmi felelősségvállalása a szervezeti kultúra részeként egy időben jelent szemlélet- és gondolkodásmódot, magatartásformát, tevékenységet, illetve kommunikációt. Ez pedig a szervezetektől megköveteli az etikus viselkedés és üzletmenet kialakítását, az átláthatóságot és a különböző érdekcsoportok érdekeinek figyelembevételét.

A szervezetek társadalmi felelősségvállalása jelen van a szervezetek életében és a társadalomban oly módon, hogy jelentős a szerepe nemcsak a szervezetek külső, hanem belső környezete tekintetében is.
A CSR kiemelt területe az emberi jogok minden kérdése ugyanúgy, mint a szervezetek belső élete, a humánerőforrás-menedzsment, a munkajogok és munkavédelem területe, az üzleti etika, a tisztességes verseny, a korrupció kiküszöbölése, az szervezeti átláthatóság, a környezet tudatos alakítása, illetve a helyi közösségek élete, valamint a szervezeteknek a non-profit, civil szférával tartott kapcsolata.

Számos vállalati szakember leszűkíti a CSR fogalmát az adományozás, a karitatív cselekedetek, illetve a szponzorálás témakörére. Pedig világosan kell látni, hogy a CSR nem azonos az adományozással, a mecenatúrával, a jótékonykodással, bár mindezek vitathatatlanul összefüggnek a CSR tevékenységgel.
S, hogy a kérdést jobban megértsük, nézzük, hogy ezek az említett kifejezések valójában mit is jelentenek:

A szponzorálás: „Olyan tevékenység, amely egy adott szervezet kedvező megítélésének erősítését szolgálja, más szervezet, egyén, vagy tevékenység ismertségének, elismertségének, megbecsülésének felhasználásával.
A tevékenység során a támogató szervezet pénzügyi, vagy egyéb anyagi, természetbeni támogatást nyújt, illetve ellentételként saját üzleti érdekeit érvényesítheti.”

Az adományozás, a mecenatúra: „Olyan tevékenység, amely egy adott szervezet kedvező megítélésének erősítését szolgálja, más szervezet, egyén, vagy tevékenység ismertségének, elismertségének, megbecsülésének felhasználásával.
A tevékenység során a támogató szervezet ellenszolgáltatás igénye nélkül nyújt pénzügyi, vagy egyéb anyagi, természetbeni támogatást.”

A CSR leginkább a filantrópiával van kapcsolatban, amelynek alapelve több ezer éves.
A filantrópia emberbarátságot jelent. A filantrópia esetében az adományozás oka, hogy az adományozó belső lelki szükségletének érzi, hogy támogassa az általa fontosnak tartott célokat.
A különbség a szponzorálás és a filantrópia között éppen az, hogy míg az első esetben valamilyen kézzel fogható, leginkább anyagi, esetleg természetbeni ellentétel áll szemben a jótékony cselekedettel, addig a filantrópia esetében éppen az önzetlenség, az emberbarátság a jótékonyság alapja. Azaz a filantróp azért ad, mert számára lelki kényszer, hogy adjon a rászorulónak, s nem pedig saját anyagi érdeke miatt teszi ezt. Például, hogy leírja adóalapjából az adomány összegét.

A filantrópia fogalma több ezer éves, a Biblia írja elő. Az Ótestamentum négyféle adakozási módot ír le:

• Az első esetben az adományozó szemtől szembe ad a rászorulónak,
• A második esetben az adományozó tudja, hogy kinek ad, de a rászoruló nem tudja kitől kapta az adományt, 
• A harmadik esetben a rászoruló ugyan tudja, hogy az adomány kitől érkezett, de az adományozó nem tudja, hogy kinek adta adományát,
• A legtisztábbnak tűnik a negyedik eset, amikor egy közvetítő lép az adományozó és az adományozott közé, ily módon az adakozó és a rászoruló nem is ismerik egymást.

Az Ótestamentumhoz kapcsolódó törvények gyűjteményében megtalálhatjuk a „cedáká”, a jótékonyság szabályait. Ez a törvénygyűjtemény tizenhat pontban fogalmazza meg a „kötelességeket”.
Többek között az alábbi előírásokat olvashatjuk: (Csak az általam legfontosabbnak tekintett kötelességeket emeltem ki.)

• Minden ember köteles cedáká adományt adni, amennyit tud, még a szegény is, ki könyöradományból él, …. mert egy kevés tőle becsesebb, mint a sok a gazdagtól.
• Aki másokat rábír arra, hogy … adományt adjanak és jót műveltet velök, nagyobb lészen a jutalma, mint annak, aki adja, … és lészen a jótett műve – béke."
• Igyekezni kell arra, hogy az adományt, amennyire csak lehetséges, titokban adják… semmi esetre se dicsekedjék az ember azzal az adománnyal, melyet ad. De ha valamely tárgyat szentel adománynak, szabad ráírnia a nevét, hogy emlékére szolgáljon, sőt helyes így cselekednie.”

Tekintettel arra, hogy a magyar társadalomban a szervezeti felelősségvállalással kapcsolatosan nagyon sok a helytelen értelmezés, ezért - a kifejezés helyes értelmezése érdekében - a MÚOSz kiadott egy ajánlást a magyar sajtó számára,.
Az ajánlás így hangzik:

• „A szervezet társadalmi felelősségvállalása a szervezet és a szervezet tagjainak olyan, tudatos és folyamatos gondolkodás- és szemléletmódja, valamint erőfeszítése és tevékenysége, melyben megnyilvánul az a tudat, hogy minden döntésük, cselekedetük hatással van környezetükre, a társadalom tagjaira.
• A szervezetek társadalmi felelősségvállalása kommunikációja a belső és külső public relations funkció részeként, a szervezetek belső és külső környezetével, a társadalom tagjaival folytatott tudatos kommunikáció és kapcsolatok szervezése, amelynek célja, hogy társadalmi felelősségvállalásuk közkinccsé válhasson, erősítve a szervezet kedvező megítélését a társadalom fejlődését.
• A szervezetek társadalmi felelősségvállalása kommunikációjának feladata, hogy kölcsönös előnyökön alapuló kapcsolatokat hozzon létre, tartson fenn a szervezet és a belső és külső környezetét alakító társadalmi tényezők között.”

Az eddigiekben a társadalmi felelősségvállalásról általános - társadalmi - értelemben esett szó. A téma vizsgálata során kívánatos azonban, hogy a társadalom egyéni tagjai, csoportjai szempontjából is megvizsgáljuk a kérdést.
Fontos tehát, hogy az év során, a vitában többek között az alábbi kérdésekre keressük a választ:

• Az egyén felelőssége (környezettudatosság, fenntartható fejlődés, stb.) az „emberképek” változásai. (Milyen lénynek látjuk az embert?)
• A média, a sajtó felelőssége,
• Az egészségügy, az orvoslás, az orvos és a beteg felelősségéről, (pl. egészségügyi ellátás, euthanázia, stb.),
• Az épített környezet, az építészet felelőssége,
• A művészet (pl. fotó-, filmművészet, a zene) felelőssége,
• A társadalom pszichológiai, mentális állapota, s az ezzel összefüggő felelősség kérdése,
• A jogállam - a jogszolgáltatás, az ügyvédek, a bírók - felelőssége, az igazságszolgáltatás társadalmi felelősségvállalása
• A társadalmi felelősségvállalás a cégek, szerveztek, vállalatok életében,
• Az oktatás, képzés felelőssége (köz-, és felsőoktatás kérdése, illetve a kisebbségek megjelenése az oktatásban)
• A politika, politológia, a közvélemény-kutatók felelőssége,
• A gazdaság, a pénzügy felelőssége.

Remélem, hogy a vitában résztvevők a fenti gondolatokból kiindulva mondják majd el, hogyan látják a felelősségvállalás és a társadalom viszonyát. S, remélem továbbá, hogy a vitában elhangzó gondolatok segítségével megvalósul a Jászi Oszkár Páholy filozófiája: „hiszünk abban, hogy hasznosak lehetünk egy-egy társadalmi probléma megoldásában.”

Budapest, 2011. szeptember 14.